Hollókoszt

Az idegen és a magyarokéval ellentétes érdekeket szolgaian teljesítő parlament mai, a választások előtti utolsó ülésszakán nem fontosabb törvény meghozataláról döntött, mint a holokauszt tagadásáról, azaz annak büntetéséről.

Az, hogy a Zsidesz szándékosan vagy tudatlanságból segített rá erre szinte mindegy is. Akár így, akár úgy, de nem érdemesek arra, hogy a hatalom közelébe kerüljenek, nemhogy kormányrúdhoz. Annyit sem tudtak elérni – ismétlem –, hogy a kommunizmus bűneinek tagadása belekerüljön a törvénytervezetbe. Pedig nagyon akarták, persze addig akarták, míg tettekre nem került a sor. Románia uniós csatlakozását is addig bojkottálták, míg szavazni nem kellett róla, akkor hirtelen elfeledték az erdélyi magyarokat és a lehetőséget, mely az ölükbe hullott.

Jól nézünk ki: a szakadék szélén állva - miközben Szerbiában napi rutin a magyarok megverése és Szlotákiában ezer eurót ér egy magyar nyelvű káromkodás - Magyarországon büntethetővé teszik a gondolkodást, a történelem tudományának objektivitásra való törekvését és mindent, ami az európai szellemet valaha is éltette, főleg mifelénk. Ami pedig a legszomorúbb, alig maroknyian fogunk tiltakozni e gyalázat ellen, a magyar nép többsége olyannyira elgyötört, hogy ezt is szó nélkül nyeli le.
Ha már szóba került Románia: arrafelé új szelek fújdogálnak, Bukarestből a Szent Anna gyönyörű tavát is hamarabb meglátják. Talán ideje lenne itt hagyni Pannóniát, és emigrálni Romániába. Esetleg visszaszerezhetjük Erdélyt is, de ha mégsem sikerülne ez, akkor is biztos, hogy hamarabb békélnénk meg az amúgy emberséges román juhpásztorral, mint ezekkel a zsidókkal és bérenceikkel!
 
Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy Magyarország legnagyobb történelmi tragédiája a holokauszt.
Nem a tatár, nem a török és nem a labanc. Még csak nem is Trianon, hanem a holokauszt. Mégpedig azért, mert NEM FEJEZTÉK BE!
Szerkesztőségi megjegyzés: ami el sem kezdődött, azt nem lehet befejezni!
 
Holokauszt nem volt, de igény lenne rá !
 
Ma még nem büntetendő a cselekmény, mivel a köztársasági elnök nem szentesítette a törvényt ! ! ! 
 
A blogbejegyzés készült : 2010. február 23-án.
chevrosanyi59 szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://chevrosanyi.blog.hu/api/trackback/id/tr621785216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása