Vérfertőzés. Rokonok, testvérek közötti szexuális kapcsolat. Tizennyolc éves nyugdíjasok – akik azért kapnak nyugellátást életük végéig, mert szellemi fogyatékosok. Tizenhárom esztendős gyereklány szül valahol Miskolcon, anyja, aki mindösszesen tíz gyermeket „nevel”, azt sem tudja, hol van a lánya. Azt meg pláne nem, ki lehet unokájának az apja.

Iskolába nem járó gyerekek, akiket sorra szellemi fogyatékosnak nyilváníttatnak szüleik. Ha a jegyző érdeklődik, hogy miért nem látták a kis purdékat iskolában hónapok óta, egyszerűen összeverik. Olvassák el lapunk 4–5. oldalán ma megjelent riportunkat. Meg fognak döbbenni. Iszonyodni fognak. S amit olvasnak, azt helybeli, borsodi cigány emberek mesélik el az újságírónak.

Magyarország a 21. század elején. A statisztikai adatok szerint a megyében nő a fogyatékos gyermekek száma. Ez a valóság.

De ettől a valóságtól iszonyodni kell, ezzel a valósággal szembenézni elviselhetetlen. Sokkal egyszerűbb frontális támadást indítani az edelényi polgármester, Molnár Oszkár ellen. Aki kimondta, amit már mások is kimondtak.

Moldova György tavaly megjelent, Miskolcról szóló kötetének 213. oldalán olvashatjuk a következőket: „Sok gyerek már magzati állapotában sérülést szenved el. (Többször hallottam, hogy ütögetik a terhes asszonyok hasát, abban a reményben, hogy idióta születik, aki után magasabb támogatás jár.) (...) Sok a családon belüli, mondjuk unokatestvérek közötti együttélés. Hamar megjelenik az asztma a cigarettázás és alkoholfogyasztás hatására. A belkörű házasság nem mindig vezet Dawn-kórhoz vagy más betegséghez, viszont a következmények, ha enyhébb formában is, de többnyire felismerhetőek.” (Moldova György: Érik a vihar) Moldova háza előtt nem rendeztek tüntetést a gyávák és a rasszizmusbizniszben utazók.

Molnár Oszkárt viszont keresztre akarják feszíteni. Mert – mondom – az lényegesen egyszerűbb, és lényegesen többet hoz a konyhára, mint szembenézni a valósággal. Mint fel- és elismerni a valót. Azt a valót, hogy sok százezer polgártársunk egészen egyszerűen állati körülmények között tengeti életét, és ez őbelőlük is alig-embert csinál. Ezzel az állati nyomorral utoljára talán a Solt Ottilia vezette Szeta mert és akart szembenézni. Azóta egykori pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége inkább azt az utat választotta a szembenézés helyett, hogy megpróbálja szégyenpadra ültetni Magyarország népét, többségi társadalmát mint rasszistát és kirekesztőt, csak azért, mert nem tud és nem is akar ezzel az állati sorral együtt létezni. Ugyanis mindennek az ő számára (is) rettenetes következményei vannak.

Olvassák el riportunkat a 4–5. oldalon! Kiderül belőle, hogy a Gadnán megcsonkított, megerőszakolt, majd bestiálisan meggyilkolt 88 esztendős (!) asszony gyilkosa nemsokára hazatér. Ugyanis bolondnak nyilvánították. Kiengedik. Ott fog élni megint, abban a faluban. És a helybelieknek ehhez nyilván majd jó pofát kell vágniuk a tolerancia és a másság jegyében.

Vagy gondoljanak arra a minapi esetre, amikor néhány cigány este egy boltban egyszerűen halálra rugdosott egy embert itt, a fővárosban, mert az szólni mert nekik, hogy ne inzultálják a személyzetet. Vagy nyolcvanszor rúgták fejbe. Mert nem emberek.

Nincs is mismásolás, meg politikailag korrekt lószar. Hanem a valóság van. Együtt élünk nem emberekkel, akiket felbátorítottak. Miellenünk. S így ők is a rövidebbet húzzák, és mi is a rövidebbet húzzuk.

Ez az iszony.

S ennek az iszonynak az alján hever Teleki László cigányügyi államtitkár (!) minapi mondata: „Úgy kell megszólítani a cigányokat, hogy el ne veszítsük a rasszista MSZP-szavazókat.” Ebben a mondatban benne van minden. Éppen úgy, mint a Molnár Oszkár elleni ocsmány hisztériában.

Tényleg érik a vihar.