Tetűhintás összeesküvés

EZ FOLYIK GŐZERŐVEL A MAGYAROK ELLEN!! IGY PUSZTITANAK EL MINKET!! KÉRLEK
MINÉL TÖBB EMBERNEK KÜLDD EL
FEL KELL NYITNI A NÉP SZEMÉT
SZEBB JÖVŐT !!!
Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak a
kivonatát küldöm tovább. Ezt azok számára is nagyon ajánlom, kik olvasták a
cion bölcseinek jegyzőkönyveit, és az ehhez hasonló témájú dolgokat is.
Ugyanúgy, ha figyelmesen olvassák, akkor arra is rádöbbennek, hogy miért a
nagy vehemens küzdelem a keresztyén-keresztény alapú rend ellen. Miként
lesznek a törvények Isten ellenesek és Isten parancsai ellenesek. A
liberális demokrácia immár nyílt harcot folytat a történelmi
keresztyén-keresztény törvények ellen, hogy Istenellenes és
keresztény-keresztyén ellenes törvények uralkodjanak el. Ugyanakkor
elmosódni szándékozzák a nemzetek közötti adottságokat amelyeket a
keresztyén-keresztény hozzáállás létrehozott immár 2000 éven keresztül.
Ezért az első számú ellenségükké tekintik mindazokat akik Krisztus
követőknek vallják magukat.

Mottó: Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja,
hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.

Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:
1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba
barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a
hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani
kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe
tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi
irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel
ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak,
haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető
esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az
illetőket.
3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú
ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ
adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben
zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi
oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár,
a szerint kell kezelni.

4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett,
tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra
vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem
megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, még pedig úgy,
hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő
módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében
kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá.
Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések
életre hívása, de nem vezethet a Magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell
egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett,
egy helyben kell topogásra kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán
mégis összeverődne egy nem mi általunk vezérelt csoportosulás,
akkor azonnal
rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, még pedig úgy, hogy a saját
sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással,
bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média
támogatással, jogerősen elítél.

5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek,
határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak.
Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan
eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan
informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és
stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni.
Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink
már jelen vannak.

7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet
fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb
részét.

8. Fontos, hogy az egészségügybe, az oktatásban, közművelődésben ne legyenek
megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon.
Eredeti történelmüket el kell venni. Annak valódiságát hirdető tanokat
nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet
érzetét kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A
királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem
szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény,
vágyáig.
9. A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell
pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és
csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik
jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el
lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak
túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.

11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság
tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte
észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkre tettük, nem
szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt
a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni,
a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben
perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai
munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így
mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák
származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység
kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus
média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden
egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem
lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia,
szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó. A szolgáltatás
ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell
tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a
holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az
egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem
megengedhető.
15. Tizenötödször. A gyógyítás, természet adta módszereit szigorúan tiltani
kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti
javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott
újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a
megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az
ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti, és használhatja. Másik megoldásként
úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi
génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan
módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni
kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű
mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe.
Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet.
Porból lettünk, porrá leszünk. Ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy
átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az
életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak,
éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell,
megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal építeni.

18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe
kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell
teremteni, hogy képtelenek legyen a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az
erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az
utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő,
fajta testvéreink számára.

19. A semmire való tzigókat ragyogóan fel lehet használni a Magyarok
ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő
rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek
terheit rakd a Magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás
jogi kérdésekben, minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.
20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedül létet, és az
egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát meg kell
mindenáron szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a Magyar se
tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra. Nem engedheted!

 

chevrosanyi59 szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://chevrosanyi.blog.hu/api/trackback/id/tr952579742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása